A 2008/2009-es tanév végén a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Természetjáró Köre ötödik alkalommal szervezte meg gimnazista diákjai számára a vándortábort, amely a természetet járó gyerekek körében az év legnagyobb eseményének számít.
Ebben az évben a célkitűzés a Mecsek–hegység és a Szekszárdi–dombság területének a bejárása volt. A terület kiválasztásának apropóját az adta, hogy még 2007-ben elkezdtük a Rockenbauer Pálról elnevezett Dél- dunántúli Kéktúra útvonalát lejárni, amely a Kőszeg felett található Írott-kőről indul, és 561 km-en keresztül kanyarogva éri el Szekszárd városát. Ezzel az ország második leghosszabb gyalogos turista útvonalának számít. Mivel ez a terület esik Zalaegerszegtől a legmesszebb, ezért ide szerveztük táborunkat.

A vándortábor képei

A tábor első szállása Pécsett volt a Ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében. Itt négy éjszakát töltöttünk el, mivel a Pécs környéki területek bejárása három napot vett igénybe, és a negyedik napon egy kitérőt tettünk a Villányi- hegységbe is. Abaliget volt utunk kiindulási pontja, ahol megtekintettük a barlangot, amelyet - a Nyugat- Mecsek legnagyobb ismert barlangja - az áramló felszín alatti víz oldó, koptató munkája alakított ki. Nem igazi cseppkőbarlang – bár van néhány cseppkőalakzat is – érdekessé a sziklafalakon található változatos oldásformák teszik. Egy forrásbarlangról van szó – a mészkőterületen lehulló csapadék a kőzet repedésein keresztül a hegy belsejébe áramlik, majd összegyűlve patakká duzzad és a barlang bejáratánál lép a felszínre – a patak régen malmot hajtott. Innen utunk a Nyugat- Mecsek legmagasabb pontjára, az 592 m magas Jakab- hegyre vezetett, ahol megtekintettük a Babás- szerköveket és a Zsongor- kőt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az előttünk elterülő déli lejtők felé. Itt olyan hatalmas felhőszakadás ért bennünket, hogy a közelben lévő pálos kolostor romjaihoz kellett menekülnünk. A kolostor a Szent Pálról elnevezett, magyar alapítású pálos szerzetesrend tulajdonában volt. Burgundiai Bertalan pécsi püspök létesítette 1225-ben. A török időkben elmenekültek innen a szerzetesek, és a hódoltság megszünte után sem telepedtek vissza, ezért az épület romlásnak indult. Új kolostort Pécs városában építettek maguknak.
Utunk során szembetűnő dolog volt a rendezett, tisztán tartott erdei környezet, ugyanígy a kulcsosházak takarossága, tisztasága és a túrafüzetünkbe ragasztandó matricák mindig kellő mennyiségben álltak rendelkezésünkre.
Pécs környéki kirándulásunk a Kelet- Mecsekben található Óbányai- völgyben végződött, amely fokozottan védett terület. Itt található a völgy leglátványosabb zúgója, a Ferde- vízesés. Kialakulása az eltérő nagyságú, oldalirányú nyomás hatására vezethető vissza. Ennek következtében a pados mészkőrétegek félrebillentek, és ezeken hull alá a víz. A völgy lentebb annyira összeszűkült, hogy kiszorította az ösvényt, és csak a patakmederben lehetett haladni.
A Villányi-hegységben tett kirándulásunk alkalmával többek között meglátogattuk a harkányi gyógyfürdőt. A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeiről. Az alkáli hidrogénkarbonátos kénes gyógyvíz összetételét tekintve Európában egyedülálló. Harkányfürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a "Reumások Mekkája"-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdő kiépítését, amely ma már közel egymillió vendéget fogad évente. Harkányból a szomszédos Siklósra vezetett utunk, ahol a várat tekintettük meg. Az első dokumentum egy 1294-ből származó oklevél már Castrum Soklos-ról (Siklós vára) tesz említést. Siklós vára a XIV. században a Garai- család uralkodása alatt lesz először az ország egyik központja, mint a nádor városa. 1401-ben Zsigmond magyar király és német-római császár is raboskodik egy rövid ideig a várban. A Garai- család birtokvesztése után a vár és a város 1515-től az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának, a Perényiek birtokába kerül. Siklós várát 1543-ban három napos ostrommal elfoglalta Szulejmán szultán, és ezzel csaknem 150 éven keresztül birtokolták a törökök. A várat Buda felszabadítása után foglalták vissza, és ekkor alakították át kastéllyá, ami a Batthyány család nevéhez fűződik.
A napot Villányban fejeztük be Kecskés József borásznál, aki előadást tartott a borvidékről, az itt található jellegzetes szőlőfajtákról és borokról. Megtekintettük a pincéjét, és az ott található bortrezort, majd következett a vacsora és néhány bor kóstolása. Ez is hozzátartozik a kulturált borfogyasztás szokásának széles körű elterjesztéséhez.
Utunk további részén már minden nap vittük a hátizsákjainkat, amely a kilométerek hosszának növekedésével egyre nehezebb lett hátunkon. Naponta átlagosan 15-20 km-t gyalogoltunk. Szállásaink kis falvak iskoláiban voltak, – Bátaapáti, Szálka - ahol a zuhanyzó ismeretlen fogalmomnak számított, de leleményesen úrrá lettünk ezen a nehézségen is, mert feltaláltuk a locsolókannával való fürdést! Vasárnap reggel Szálka községben hallgattunk szentmisét, ami attól volt különleges, hogy az ottani sváb lakosság a mise végén németül énekelt. A mise után Grábócra vezetett utunk, ahol a műemlék szerb ortodox templom és kolostoregyüttest tekintettük meg. Az első kolostort és templomot 1587-re készítették el, ahol az épületben közel 60 szerzetes élt. A török korban elnéptelenedett, majd a Rákóczi- szabadságharc után ismét visszatelepedtek a szerzetesek. Hazánk egyetlen kupolával rendelkező ortodox temploma. Az utolsó szerzetes Babics Alexej 1977-ig szolgált a kolostorban, ma néhány szerb apáca él itt.
Július 6-án, vasárnap a kora esti órákban érkeztünk meg Szekszárd városába, ahonnan másnap délelőtt indultunk vissza Zalaegerszegre. Összesen 115 km-t gyalogoltunk az eltelt idő alatt, és a Dél- dunántúli „kék álomnak” a végére értünk.
Nagyon hangulatosak voltak utunk során az erdőben megtartott közös étkezések, a közös vásárlások, amelyek során a napi élelmet szereztük be. Az esős időjárásnak köszönhetően az erdőben való túrázás – főleg a hátizsákokkal – sokszor nehéz feladat elé állított bennünket. Sokszor csúszkáltunk, dagonyáztunk a sárban és nem egyszer el is estünk. Gyakran kidőlt fákon, vízmosásokban, megáradt patakon kellett átkelnünk, amit mindenki élvezett és ettől vándortábor a vándortábor!
Utunk során sokszor érezhettük, hogy Isten mindvégig velünk van, hiszen a rossz idő ellenére nagyon kevés alkalommal áztunk el, és így nem betegedett meg senki, az apró horzsolásokon kívül komolyabb baja senkinek sem lett. Gratulálok mindazoknak, akik teljesítették ezt a komoly kihívást, és részesei voltak egy igazi közösségépítő programnak.
Legvégül álljon itt egy idézet Rockenbauer Páltól, a neves turista – és televíziós személyiségtől valamint népművelőtől: „ …. hátha egy parányit ettől is továbbmozdul valami, és akkor már nem jártuk hiába végig ezt a több mint másfélmillió lépésnyi utat ….. ezek a helyek bárki számára könnyen elérhetők, felkeresésük, felfedezésük – kinek-kinek a maga számára – jószerivel csak elhatározás kérdése.”
Reméljük, jövőre hazánk más tájait  is ilyen alaposan megismerhetjük.

Barna Máté