|
Június 20-án, vasárnap délután mindenki nagy izgalommal indult el Nagykanizsára, a Piarista Általános Iskolába. Idén ugyanis itt került megrendezésre a Mindszenty Iskola hittantábora. Ez a tábor az idők folyamán hagyománnyá vált. Az elsősöktől kezdve egészen hetedik osztályosokig vettek részt a táborban. Segítőként ott volt velünk egy óvó néni (Simon Bori), egy leendő tanító néni (Tirpák Lilla), és iskolánk több tanára. Külön kiemelném Kósa Szilvi nénit, aki nélkül ez a tábor nem is jöhetett volna létre. A hittantábor mellett egy focitábor is működött Sziráki Péter tanár úr vezetésével. Igaz , a hét elejét a eső miatt bent kellett töltenünk, de a vége felé előbújt a nap is. Minden nap szentmisével köszöntöttük Istent, ahol a gitáros csapat kísérte az énekeket. László atya mutatta be a misét és mondott nekünk elgondolkodtató prédikációkat. Szerencsére idén végig velünk tudott maradni. Részt vettünk foglalkozásokon is, amelyen Don Bosco életével ismerkedtünk meg. Kedden megnéztük a várost és az Alsóvárosi templomot. Szerdán lehetőségünk nyílt meglátogatni a Csónakázó-tavat. Itt egy akadályversenyen mértük össze tudásunkat, ahol voltak fizikai és gondolkodtató feladatok is. Hazafelé mindenki örömére fagyiztunk is egyet. Fáradtan értünk vissza az iskolába. Vacsora után mindig akadt egy kis idő játszani, beszélgetni. Persze esténként nem maradhatott ki a meccsnézés sem. Úgy gondolom, ez egy kihagyhatatlan élmény. Személy szerint én már 7 éve járok, de sohasem unom meg, és jövőre is biztosan megyek. Mindig jól érzem magam, és hálát adok, hogy együtt lehetek a barátaimmal és Istennel.
Hornung Anna
Képek a táborról
|