Karácsonyi műsor a Mindszenty Iskolában Nyomtatás E-mail

„Lelkünkben kész a jászol, bejöhetsz.

Befogad sok szív, mert nagyon szeret.

Imánk a pólya, amely betakar,

Téged az egyszerűség nem zavar.

Ó jöjj és áldd meg a híveket,

De azokat is, akik hitetlenek.

Hogy ezen a szép, drága éjszakán

Hinni tudjon tebenned mindahány!”

(részlet az 5.b-sek jelenetéből)

 

Nagy izgalommal és várakozással készülődtek 2011. december 21-én a Mindszenty Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium karácsonyi műsorának fellépő diákjai. Azt a nemes küldetést vállalták magukra, hogy örömet szereznek társaiknak, tanáraiknak, és előadásukkal is szebbé teszik az ünnepet.

A műsor kezdetén a harmadik és negyedik osztályos tanulókból alakult Kis Szent Teréz kórus lépett fel szép karácsonyi dalösszeállítással. A továbbiakban a gimnazisták szavalataiban gyönyörködhettünk. Standi Mónika (10.b) Wass Albert-, Korcsmár Flóra (11.b) Ady Endre-, Kalmár Ágnes (10.b) pedig Dsida Jenő-verset adott elő.

Az előadás gerincét az 5.b osztály jelenete szolgáltatta, melyben a Megváltó születését idézték fel. Igyekezetük sikerességét a közönség tapsa jelezte.

A záró részben Pahocsa Júlia (12.a) szavalta el szívhez szólóan Kárász Izabella Karácsonyi ima című költeményét. Majd az iskola kórusa, akik a műsor egészét színesítették énekeikkel, ekképpen hozzájárulva az ünnep fényének emeléséhez, közös éneklésre hívta a közönséget. Legvégül Csordás Róbert igazgató úr osztotta meg karácsonyi gondolatait a hallgatósággal, s kívánt az iskola valamennyi dolgozójának, tanulójának békés, áldott karácsonyi ünnepeket.

 -Illés Csaba-