Notre Dame Rend Zalaegerszegen Nyomtatás E-mail

A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend alapítói – Fourier Szent Péter (1565-1640) és Boldog Alexia (1576-1622) – szándéka szerint fő céljuk ingyenes iskolák létrehozása leányok számára.

A francia gyökerű, Szent Ágoston szabályai szerint élő női szerzetesrend 1905-ben először Zsámbékon, majd később Törökbálinton telepedett le. Innen hívta Zalaegerszegre Mindszenty (Pehm) József apátplébános 1928-ban a nővéreket, hogy leányok számára alapított iskolájukkal segítsék elő a város kulturális és hitéletének fellendítését.

Az 1929. októberében felszentelt épületben 70 Notre Dame nővér közel húsz éven át nagy buzgalommal és látható eredménnyel szolgálta e nemes célt. A zárdaiskolában elemi népiskola 6-10 évesek, polgári iskola 10-14 évesek képzésére, valamint 14-19 éves leányok számára tanítóképző működött. Internátusában 100 növendék lakott. Ma is sokan élnek városunkban, akik e kiváló intézményben végezték elemi, polgári iskolájukat vagy éppen a tanítóképzőt. Mindszenty József két éven át maga igazgatta a nővérek elemi iskoláját, a későbbi években pedig szívesen elnökölt a hittanvizsgákon, támogatta az intézményben működő Szívgárda és a Mária Kongregáció munkáját.

Az 1948-as államosítás, majd 1950-ben a nővérek internálása tragikus módon vetett véget a virágzó rendi életnek és a magas színvonalú oktatásnak. A nővérek a szétszóratás idején sem adták fel a reményt, bíztak az isteni Gondviselésben, többen közülük tartották a kapcsolatot és várták a "megnyesett fa zöldülését". Imáik meghallgatásra találtak, és 45 év kényszerű "szünet" után, 1993. augusztus 28-án megnyithatta ismét kapuit a Notre Dame Zárda és iskolája. 22 idős, ám töretlen hitű, lelkes Notre Dame nővér örülhetett az újraszentelt Rendház és az iskola rügyfakadásának. Néhányan otthonukban maradva, mások a Rendház falai között folytatták Istennek szentelt életüket.

Vannak, akik ma már az örök hazából imádkoznak szeretett közösségükért.


1993-ban, a kezdetekkor 18 nővér lakott a Notre Dame Rendházban:
Bakk Izabella M. Imelda + 1996
Balázs Ilona M. Innocencia
Banos Etelka M. Ancilla +2010
Czövek Piroska M. Jácinta
Cséri Erzsébet M. Alfonza 
Csiszár Margit M. Jolanta +1997
Dobos Ida M. Assumpta +2002
Dublecz Anna M. Róza +1996
Gál Erzsébet M. Vilma +2004 
Horváth Ilona M. Veronika  +2004
Kertész Ilona M. Tarzícia  +2006
Kurucz Mária M. Katalin +1999
Magyar Erzsébet M. Stefánia +2008
Németh Erzsébet M. Emerika +1996
Pesti Lenke M. Ottilia  +2002
Petrevics Erzsébet M. Rita +1995
Szabó Erzsébet M. Melánia +1999
Tóth Mária Mercédesz nővér

A későbbiekben újabb kedves nővérek csatlakoztak régi szerzetesrendjükhöz:
Gyurkó Mária M. Paula +1995
Nyárády Ágnes M. Andrea +1999
Horváth Rózsa M. Ilona +2004 
Laczó Mária M. Júlia

A
Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend legfiatalabb tagja Márkus Ildikó M. Gemma 1997-ben tette le örök fogadalmát. Ma Ő a helyi rendház és Generális Tanács összekötője, mellette a gimnázium francia szakos nyelvtanára és hittantanára.

Jelenleg Cséri Erzsébet, Alfonza nővér a Notre Dame Rendház főnöknője, aki az általános iskola induló éveiben aktívan részt vett a kisgyermekek felzárkóztatásában, s az oktatás - nevelés napi segítője volt.

2006-ban a kedves nővérek munkáját segítendő Fenntartói Tanács alakult melynek Márkus Ildikó, Gemma nővér mellett két világi tagja van: Albrecht Lórántné és Sziráki István. 
Feladatuk a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartói feladatainak ellátása.

A kápolna a rendház és az iskola szíve és központja. Az újraszentelés óta Tóth Mária Mercédesz nővér - a kántorkodás mellett - gondozza e szent helyet, mely az ő irányításával szépül folyamatosan. Nemcsak a napi virágdíszítés, de az üvegablakok, a keresztút művészi alkotásai is az ő kezdeményezésére valósultak meg. A hétköznapi misék mellett az iskola diákjai is rendszeresen itt gyűlnek össze közös szentmisékre, szentgyónásokra és egyéb lelki programokra.


A szentmisék rendje:
A Zárda kápolnában hétfőtől szombatig este 6 órakor, vasárnap pedig délelőtt 9óra 45-kor vannak szentmisék. Ezen kívül az iskolai időben minden második vasárnap ún. családos szentmise van, melyben a legkisebbek is megtapasztalhatják a Jézussal való találkozás örömét a vidám énekekben és az egyszerű szentbeszédben.