|

Az épület középső szárnyában lévő kollégiumunk 2001 óta lehetőséget biztosít a Zalaegerszegtől távolabb lakó diákjaink befogadására.
A kollégium oktatási-nevelési intézményünk legfiatalabb egysége: 2001 szeptemberében az iskola újraalapításának 9. évében nyitotta meg kapuit. Nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen lehetőséget biztosít a Zalaegerszegtől távolabb lakó diákjaink befogadására. Az egymástól elkülönülő leány- illetve fiúkollégium induló létszáma: 11+7 tanuló volt. Ez a nagy család igazi közösséggé kovácsolódott össze a 2001/2002-es tanév során. A jelenlegi létszám: 59 fő (39 lány és 20 fiú). Távlati célkitűzésünk, hogy 100-120 tanulónknak tudjunk kollégiumi ellátást biztosítani, s ezt az egyre nagyobb érdeklődés is indokolja.
Kollégiumunk az épületegyüttes középső szárnyában helyezkedik el, mintegy összekapcsolva az általános iskolát a gimnáziummal. A 2-3-4 ágyas, újonnan parkettázott, szépen felújított szobák vadonatúj berendezéssel, 2-2 szoba közt elhelyezkedő fürdőszobákkal állnak a diákok rendelkezésére.
A diákotthon alapvető rendeltetése, hogy biztonságos és nyugodt lehetőséget adjon a tanulásra, a tanórákra való felkészülésre. Ezt szolgálja a napi 3 óra kötelező szilencium, igény és szükség esetén korrepetálással kiegészítve. A tanulás mellett kikapcsolódásként különböző szabadidős tevékenységek közül lehet választani. Testmozgásra a kollégium kondi-terme és az iskola tornaterme egyaránt igénybe vehető. Színházbérlete van minden kollégistának, emellett moziba, hangversenyre is gyakran eljuthatnak.
Pedagógiai programunkban kiemelt szerepe van a lelki nevelésnek. Ebben nagy segítséget kapunk a kedves nővérektől és lelkipásztorainktól. A közös szentmisék, lelkigyakorlatok mellett fontos megemlíteni, hogy diákjaink részt vállalnak a Máltai Szeretetszolgálat karitász tevékenységéből is. Az egyébként is színes, változatos kollégiumi életet néhány meghitt program teszi feledhetetlenné. Ilyen a gyertyafényes, műsoros karácsonyi vacsora vagy a kollégiumi ballagás.
|