
Az alsó tagozat az iskola újraindulásától működik, tehát legtöbb hagyománnyal rendelkező múltra tekint vissza. Kiemelt feladata az alapkészségek megszilárdítása a fokozatosság és a játékos gyermekkor megőrzésével. Két párhuzamos osztályban azonos óraterv szerint folyik az oktatás. Az óvoda és az iskolába lépés közötti átmenetet az első osztályosok hagyományos tanterméhez kapcsolt kis játszószoba segíti, melyben kötetlenebb foglalkozások is megvalósíthatók.
Az első osztály az alapozás éve. Legfontosabb cél az írás-, olvasás- és számolási készség biztos elsajátítása. Hangoztató-elemző-összetevő módszerű olvasástanítást alkalmazunk.
A második évfolyamban, tömbösített testnevelés órák keretében sajátítják el az úszás alapismereteit.
Iskolánk profilja közé tartozik az idegen nyelv és az informatikaoktatás. Harmadik osztályban kezdjük el az idegen nyelv játékos előkészítését. Heti két órában, csoportbontásban, angol és német nyelvű csoportokban zajlanak a ráhangolást segítő nyelvórák.
Az informatika negyedik osztálytól lép be az órarendbe, de az alsóbb évfolyamokon napközis, illetve fejlesztő foglalkozásokon már számítógép közelbe kerülnek a kisiskolások.
Az első négy évfolyamon két tanító úgynevezett guruló rendszerben foglalkozik a kisgyermekekkel, így délutánonként a tanító nénikkel készíthetik el házi feladataikat. A napközi tanórát megelőző szabadidő hasznos eltöltésére számtalan lehetőség kínálkozik. Lehetőség nyílik könyvtári, rajz, énekkaros, ministráns- és sportfoglalkozásokra. A testedzési lehetőségek közül a kicsik számára legvonzóbb a vívás, a futball és a szertorna. A tanulási nehézségekkel küzdő, esetleg részképesség-zavaros tanulók a korrepetálási órákon, illetve a fejlesztő pedagógus segítségével zárkózhatnak fel társaikhoz
A testi, szellemi fejlesztést a lelki nevelés teszi teljessé, mely nemcsak a hittanórák feladata, hanem áthatja a kisgyermekek egész napját. Fohásszal kezdődik minden nap és hálaadással zárul. Napközben a hitéleti programokon kívül számtalan lehetőség kínálkozik a szépre, a jóra, a végtelenre való rácsodálkozásra.
Felső tagozat
Az alapozás évei után az életkori sajátosságoknak megfelelő, fokozatosan növekvő követelményrendszer készíti fel a diákokat a középiskolai tanulmányokra. Az ötödik osztály mintegy átmenetet jelent az alsó tagozat és a nagyobb önállóságot igénylő felső tagozat között. Az óraszámok még nem emelkednek, újfajta tanulási technikák elsajátításán, az önálló ismeretszerzés begyakorlásán van a hangsúly. Hatodik osztálytól az idegen nyelvi órák száma háromról négyre emelkedik, és a haladási tempónak megfelelő nívócsoportba kerülnek a tanulók.
Számos lehetőség adott a tehetségek kibontakoztatására. A szakkörök széles kínálatából mindenki választhat érdeklődésének megfelelőt. A szép hangúak kórusbeli munkájukkal tehetik szebbé iskolai ünnepélyeinket.
Az udvari sportpályák, az épületben lévő tornaterem, tornaszoba és a vívóterem a testedzést szolgálják. Sportolási lehetőséget nyújtanak a futball, kosárlabda, vívás és az atlétika edzések. Az udvari teniszpálya lehetővé teszi az őszi, tavaszi teniszedzést, de egész évben gyakorolható az asztalitenisz és a tánc. Egyes évfolyamokon testnevelés órák keretében úszásoktatásra és korcsolyázásra nyílik alkalom.
A felzárkóztatásra szorulókat matematika, anyanyelvi és idegen nyelvi korrepetálások segítik. A részképesség-zavaros tanulókkal fejlesztő pedagógus foglalkozik.
A szabadidő hasznos eltöltéséről a szakkörök és sportkörök mellett a könyvtár gondoskodik. A könyvtári kutatómunkát 6 számítógép is segíti, melyek természetesen Internet hozzáférési lehetőséget biztosítanak.
A felső tagozat fontos intézménye a Diákönkormányzat, melynek tagjai aktívan részt vesznek az iskola diákrendezvényeinek- Mikulás, farsang, ballagás - szervezésében.