A Kollégium házirendje Nyomtatás E-mail

Házirend

2011/2012

 

Az Isten szeretet.(…)

A szeretetben nincs félelem.”

(1 Jn 4,16.18.)

 

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartója a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend. Az Iskolához tartozó Kollégium is római katolikus szellemiségű, nyitott az ökumenizmus felé. A Kollégium koedukált, fogadja az ide járó vidéki tanulókat, valamint kisebb számban Zalaegerszeg város középiskoláinak diákjait is. A lányok és a fiúk lakószobái egymástól elkülönülten, az épület két különböző emeletén helyezkednek el. A lányok és a fiúk a tanulószoba idején is meg vannak osztva korosztályuk tekintetében.

A kollégiumi elhelyezés a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára ingyenes.

 

Kollégiumunk célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsuk a Kollégisták számára a tanuláshoz szükséges hátteret. Továbbá kiemelkedően fontos a számunkra, hogy Kollégistáink az egyetemes értékrend jegyében növekedjenek; a tudásban gyarapodjanak és elmélyüljenek; legyenek érzékenyek az őket körülvevő világra; legyenek képesek cselekedni; legyen igényük a szépre és a jóra; valamint, hogy valóban hinni tudjanak abban, hogy a Kollégiumnak, az Iskolának, Magyarországnak és a világnak szüksége van rájuk.

 

A Kollégiumban elvárjuk, hogy a Kollégista becsülettel lássa el feladatait, lelkiismeretesen tanuljon, igazmondó legyen, tartsa be a Házirendet, gondozza testét és lelkét, képességeit kamatoztassa a Kollégium közösségi életében.

Napirend

 

6.30                 Ébresztő, tisztálkodás

7.00                Reggeli ima

7.15                Reggeli a kis ebédlőben

Ágyazás, rendrakás, takarítás a hálószobákban

7.30-tól           Indulás a gimnáziumi osztályokba

12.30              Nyit a kollégium (pénteken is!)

13.00-tól         Ebéd a nagy ebédlőben

16.15-ig Szabad kimenő

16.30-tól         Dupla tanóra -Silencium

18.00              Vacsora a kis ebédlőben

Hetente egy alkalommal szentmise

18.30-tól         Harmadik tanóra -Silencium

19.30               Esti imádság a csoportban

20.00-21.00    Szabadprogram (sportolási, internetezési lehetőség, színjátszás,

filmklub, stb.) + párhuzamosan tisztálkodási lehetőség

21.30                             Villanyoltás, takarodó

 

 

A vasárnap rendje

 

17.00-20.00                Beérkezés a Kollégiumba

19.00-19.45                Informatika teremben internetezési lehetőség

20.00-20.45                Tanóra

20.45                          Ima

21.30                          Villanyoltás

 

Amennyiben a Kollégista nem tud megérkezni vasárnap 20.00-ig, kérjük a Szülőjét, hogy minden ilyen esetben minél korábban telefonáljon a Kollégiumba!

 

A tanulóidő alatt tilos a mobiltelefonok, egyéb zenei lejátszók, elektromos játékok használata, valamint minden olyan eszköz bevitele a tanórára, amelyek zavarják a többi Kollégistát a tanulásban és megbontják a rendet!

 

A harmadik tanórán a nevelővel való egyeztetés után laptop és más eszközök használata lehetséges.

 

Pénteken a Kollégium nyitva tartása 12.30-17.00-ig terjed. Ez idő alatt a Kollégista köteles elhagyni a Kollégiumot!!

 

 

A bentlakó tanulókra vonatkozó előírások:

 

1. A tanév elején minden tanulónak nyilatkoznia kell – szülői beleegyezéssel és aláírással – az állandó szabad kimenőn kívüli elfoglaltságairól (pl. futballedzés, versenytánc, zeneiskola, KRESZ tanfolyam, stb.).

Az egyszeri alkalomra szóló kimenőket mindig az ügyeletes nevelőtől kell kérni, azt a Kollégiumi Ellenőrző Könyvben a programot megelőzően írásban kell jelezni. Ez elbírálás után a csoport ügyeleti naplójába beírásra kerül.

 

2. A tanév eleji kérdőívre kerül a szülő által aláírt vasárnapi, illetve hétfő reggeli beérkezés időpontja.

 

3. Hétköznap esténként, 18 óra után, a Kollégium diákjai csak felnőtt kísérettel hagyhatják el az épületet (pl. közös színházi előadás, mozi-, és hangversenyek látogatása, stb.).

 

4. Az Iskola, így a Kollégium egész területén szigorúan tilos bármiféle drog, alkohol, cigaretta, kábítószer, és egyéb egészségre káros szerek tárolása és fogyasztása!

Tilos a pornográf képek tárolása, terjesztése!

 

 

 

 

 

 

Tilos mások félrevezetése, becsületének megsértése, lelki és testi egészségének veszélyeztetése! Fegyelmi vétséget von maga után a csalás, a lopás, a hazugság!

Tilos a többi Kollégista és a Kollégiumban Dolgozók személye iránt tanúsított tiszteletlen magatartás!

Ennek megszegése esetén a Kollégium kollégiumi nevelőtestületi eljárást kezdeményez a kollégista ellen!

 

5. Kollégistáink hetente egy alkalommal lelki órán: esti szentmisén vesznek részt.

 

6. A lányok és a fiúk csak közös rendezvényeken, illetve a két szinten lévő társalgókban találkozhatnak, beszélgethetnek a kollégiumi nevelőtanár jelenlétében. (Pl.: filmklub, közös tanulás, különböző előadások, sportolási tevékenységek stb.)

 

7. A tanuló reggel, mielőtt elhagyja a szobáját, köteles beágyazni és a plédet ráteríteni a heverőjére. Köteles továbbá rendet rakni, felsöpörni a padlót és a szobát legkésőbb 07.40-ig elhagyni!

A szobák rendjét és tisztaságát naponta is értékeljük, valamint havi szinten alaposabban ellenőrizzük!

 

8. A lakószobákban tilos étkezni, ételt elöl tartani, erre a kijelölt helyeken, a teakonyhákban van lehetőség.

A teakonyhát a használat után minden Kollégista köteles tisztán és rendben otthagyni, hogy a többiek is jól érezhessék ott magukat. A konyhák ellenőrzése a napi ügyelete diákok feladata.

 

9. A Kollégium lakóitól kulturált viselkedést várunk el!

Ide tartozik, hogy a Kollégiumban a napi első találkozáskor a „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszönési formát várjuk el!

Az öltözködés és a viselkedési szokások alkalomhoz illőek legyenek!

 

10. A tanóra pontosan 16.30-kor kezdődik. A tanulók kötelesek 16.15-re megérkezni a kollégiumba a szabad kimenőről, hogy késés nélkül elő tudjanak készülni a tanórára!

Minden héten egy alkalommal csoportfoglalkozások keretében van lehetőség a kollégistáknak, hogy látókörük táguljon. Ezek látogatása szintén kötelezettség a Kollégista számára.

 

Heti rendszerességgel korrepetálás zajlik a Kollégiumban, erre Kollégistáink tanulmányi átlaguk függvényében kötelezhetők.

 

11. Az a tanuló, aki nem igazoltan van távol a tanóráról, vagyis nem kért előzetesen írásban engedélyt a kollégiumi tanárától vagy ezzel kapcsolatban hazudik, az büntetésben részesül!

 

 

 

 

 

A büntetési kategóriák:

 

Kollégiumi nevelőtanári:        Szóbeli figyelmeztetés

Írásbeli figyelmeztetés

Kollégiumi nevelőtanári:        Írásbeli szigorú megrovás

Kollégiumi csoportvezetői:    Írásbeli szigorú megrovás

Kollégiumvezetői:                  Írásbeli szigorú megrovás

Igazgatói:                                  Írásbeli szigorú megrovás

Kollégiumi nevelőtestületi:    Kizárás

 

12. Az esti tisztálkodással (zuhanyzás, hajmosás, fogmosás..) legkésőbb 21.30-ig végezni kell!

 

13. Takarodó után (21.30) a szobáját senki nem hagyhatja el indokolatlanul.

Villany visszakapcsolása, zenehallgatás, telefonálás, beszélgetés, szigorúan tilos! A laptopok leadása kötelező az ügyeletes nevelőnél az esti villanyoltás előtt, melyek reggel vihetők el leghamarabb.

 

14. Takarodó után csak az maradhat fenn, aki előzőleg „fennmaradást” kért az ügyeletes nevelőtől (vagy azért, mert a tanórán nem tudta befejezni a tanulást, vagy pedig külső elfoglaltsága miatt nem tudott másnapra felkészülni).

 

Vasárnap este nincs lehetőség a fennmaradásra tanulás céljából!

A fennmaradás lehetőségei:

9-10. osztály  -- 22.30-ig

11-12. osztály – 23.00-ig

 

15. A tanulók „külsős” barátaikat, ismerőseiket nem engedhetik be a Kollégium területére.

A szülők csak be-és kiköltözéskor illetve a nevelőtanárral történt előzetes egyeztetés után tartózkodhatnak a szobában!

16. Mindennemű közösségi munka (Pl. Máltai Szeretetszolgálat, udvar és a park takarítása, jótékonysági szereplés, szeretetvásárban segédkezés…) végzéséért jutalomban részesülhet a Kollégista.

 

A Dicséretek kategóriái:

Nevelőtanári:          Szóbeli dicséret

Írásbeli dicséret

Csoportvezetői:      Szóbeli dicséret

Írásbeli dicséret

Kollégiumvezetői:  Szóbeli dicséret

Írásbeli dicséret

Igazgatói:               Írásbeli dicséret

 

 

17. Nagyra értékeljük a kreativitásotokat, azonban a dekorációt a nevelőtanárral folytatott előzetes egyeztetés és engedély alapján szabad csak kitenni. A Kollégium berendezési tárgyainak máshová helyezése szintén csak a nevelőtanár engedélyével lehetséges.

 

18. A tanév végén a tanuló kötelezettsége ugyanolyan állapotban átadni a hálószobát, ahogy azt az ősszel átvette.

A Kollégista tanév elején szekrénykulcsot kap, amiért kauciót kérünk. Összege: 500 Ft/fő.

Félévente kulturális hozzájárulást szedünk, mely 500 Ft/fő.

Ha nem történt károkozás, akkor a kauciót a tanév végén visszaszolgáltatjuk. Károkozás következtében az összeget nem áll módunkban visszafizetni!

Ezen felül bármilyen károkozás esetén a Szülő az okozott kárt köteles megtéríteni!

 

19. Kérjük, hogy a Kollégista hétfőtől péntekig vegyen részt a Kollégium életében, és csak rendkívüli esetben utazzon haza hétközben.

 

20. Az étkezési díjak befizetése csekk formában történik, kérjük a fizetési határidő betartását! Két hónapi elmaradás esetén a kollégiumi jogviszony megszüntethető!

Rendkívüli távollét, betegség esetén a Szülő felelőssége gyermekét az étkezés alól kijelenteni az Iskola gazdasági irodájában.

21. Kollégiumunkban hétvégi ügyelet nincs. Rendkívüli esetben iskolai programok esetében lehetséges (Pl: Gólyabál, Szalagavató, zarándoklat etc.) előzetes megbeszélés szerint. Azonban a Kollégium öt fő alatti létszám esetén nem tudja biztosítani a szállást és a rendkívüli ügyeletet!

 

 

Zalaegerszeg, 2011. szeptember 01.

 

 

 

Domján Zsuzsanna                                      Csordás Róbert

kollégium-vezető                                              igazgató